Il 24 giugno 2024 La Stampa ci ha generosamente concesso spazio sulle sue pagine - per cui siamo molto grati - per poter commentare l'intimazione subita da Edizioni Anfora, ma rivolta a tutti i paesi europei, dal rappresentante del Consolato Generale della Federazione Russa, alla presentazione del libro Donna sul Fronte della scrittrice magiara Alaine Polcz, il 19 giugno nella Libreria Centofiori.
Qua riportiamo l'articolo in italiano e nella sua traduzione ungherese.
A magyar fordítás a cikk végén található.
Articolo e traduzione ungherese di Mónika Szilágyi
Mercoledì pomeriggio 19 giugno nella Libreria Cento Fiori di Milano, alla presentazione del romanzo Donna sul fronte dell’autrice e psicologa Alaine Polcz (1922-2007), si è presentato un addetto del Consolato Generale della Federazione Russa per assistere all’evento - nella speranza risultata vana di metterci in soggezione e far scattare l’autocensura – leggendo poi, alla fine, il commento del Consolato. In breve: Purtroppo questo libro non è un tentativo di creare l’amicizia tra i popoli d’Europa. Questo libro crea una visione faziosa e preconcetta per denigrare la Russia. La riscrittura della storia e la demonizzazione della Russia finirà molto male.
L’effetto del comunicato credo sia stato inatteso per il rappresentante del Consolato perché uno del pubblico alla fine ha gridato: “Interessante! Io non l’ho letto, ora lo voglio leggere!” Altri presenti ci hanno dato una mano per spiegare a Dimitrij (non sappiamo il cognome) perché il consolato sbaglia.
Cosa c’è di così importante in un romanzo autobiografico da fare in modo che un rappresentante consolare di un paese geograficamente grande come un continente alla sua presentazione debba leggere un comunicato e minacciare i paesi europei che finirà molto male se non la smettono di pubblicare libri da loro non graditi?
Il libro di Alaine Polcz rompe il tabù degli stupri di guerra commessi dall’Armata Rossa durante la liberazione tra il 1944 e il 1945. Non conosciamo i numeri esatti, le vittime degli stupri spesso restano in silenzio, per di più, alle ungheresi fino al 1991 non era nemmeno possibile parlarne. Finché l’ultimo carro armato sovietico non abbia abbandonato il paese. Lo stesso anno è uscita la prima edizione e ormai siamo alla tredicesima edizione. Ci sono comunque delle ricerche secondo cui la stima del numero delle donne vittime di violenze sessuali da parte di soldati dell’Armata Rossa è tra duecentomila e ottocentomila.
In Donna sul fronte Alaine Polcz racconta la sua vita tra il 1944 e 45 quando fu una ragazza di vent’anni, membro della minoranza ungherese della Transilvania che per un breve periodo era tornata, con il secondo Arbitrato di Vienna, territorio d’Ungheria. Sposata con un uomo di cui è innamorata, ma che la tratta male. Per evitare che il marito subisse le possibili angherie delle truppe romene che tornano a rioccupare la Transilvania e potrebbero fare vendetta sui maschi ungheresi, fugge con lui in Ungheria. Presto si troveranno nella trappola della linea ondeggiante del fronte. Lei viene separata dal marito e finisce in una cantina subendo privazioni, torture e stupri di gruppo dei soldati dell’Armata Rossa.
A mio parere, investire tempo ed energia nello scrivere un commento e mandare un rappresentante sia stata una mossa poco intelligente e soprattutto molto controproducente dalla parte del Consolato: sarebbe stato più efficace seguire l’esempio della maggior parte della stampa italiana e ignorare questo libro importante.
L’autocensura preventiva dei giornali italiani stava funzionando a meraviglia: Donna sul fronte è il primo libro di Anfora che – fatta eccezione per la bellissima recensione di Monica Perosino su Tuttolibri – a lungo non ha ottenuto alcuna ricezione mediatica. Anche quando il libro piaceva, stranamente veniva trovata sempre una scusa per non scriverne. Mi sono capitati anche dei luoghi in cui, senza aver letto il libro, mi hanno detto che una presentazione di questo libro non s’ha da fare, perché hanno molti clienti russi e “non bisogna offendere la comunità russa che negli ultimi tempi ha già subito molto”. Il tema stesso faceva paura. Serviva la garanzia di una persona di loro fiducia che il libro non denigra alcuna nazione.
Quest’ atteggiamento nei confronti delle donne ungheresi, prima mi ha stupita poi amareggiata e ormai offesa. Durante questi mesi non ho visto una dimostrazione di solidarietà delle associazioni e dei blog femministi: o gli stupratori combattevano sotto una bandiera troppo rossa per rimanere coraggiosamente indignate o le stuprate non sono state considerate abbastanza europee per sentire la sorellanza.
Comunque, forse davvero finirà molto male, ma probabilmente non per noi, europei. La considerazione eccessiva di sé nuoce sempre. Nel romanzo Il momento di Magda Szabó (la rivisitazione in chiave femminile dell’Eneide) Enea-Creusa così dice al re Latino: quando un popolo mosso dal senso di inferiorità si inventa un’autostima talmente grande che si premura a zittire chiunque abbia da ridire sull’eccesso di quest’autostima “presto o tardi i suoi membri collasseranno sotto il suo peso.”
Il video YouTube della presentazione nella Liberia Centofiori di Milano con il commento del rappresentante consolare dal minuto 47, e la minaccia dal minuto 54:
Rassegna stampa:
Radio Popolare - La Domenica dei libri, il 30.06.2024.
Adei (Associazione degli Editori Indipendenti) sulla contestazione di “Donna sul fronte”di Alaine Polcz: il libro che fa paura al governo russo: http://www.associazioneadei.it/2024/07/03/adei-sulla-contestazione-di-donna-sul-frontedi-alaine-polcz-il-libro-che-fa-paura-al-governo-russo/
Alessandro Colombo intervista Mónika Szilágyi su Donna sul fronte di Alaine Polcz e sui fatti della presentazione milanese del libro su Tutto volume di Radio Veronica One
Magyar fordítás/traduzione ungherese:
Június 19-én, szerdán délután a milánói Cento Fiori könyvesboltban, Alaine Polcz (1922-2007) Asszony a fronton című regényének bemutatóján megjelent az Orosz Föderáció Főkonzulátusának munkatársa, talán azt a hiúnak bizonyult reményt dédelgetve, hogy jelenléte majd megfélemlít és öncenzúrára kényszerít minket. A bemutató végén felolvasta a konzulátus kommentárját, miszerint, röviden: Sajnos ez a könyv nem kísérlet arra, hogy barátságot teremtsen Európa népei között. Befeketíti, elfogultan és előítéletesen tekint Oroszországra. A történelem átírása és Oroszország démonizálása nagyon rosszul fog végződni.
Azt hiszem, a konzulátusi reprezentáns nem számított előre a nyilatkozatának hatására, mert valaki a közönség soraiból így kiáltott: „Érdekes! Eddig még nem olvastam, de mostmár el akarom olvasni!” Más jelenlévők pedig segítettek nekünk, hogy elmagyarázzuk Dimitrijnek (a vezetéknevét nem tudjuk), miért téved a konzulátus.
Mi lehet olyan fontos egy önéletrajzi regényben, hogy annak könyvbemutatóján egy kontinensnyi ország konzuli képviselőjének fel kelljen olvasni egy nyilatkozatot, és megfenyegesse az európai országokat, hogy nagyon rossz vége lesz, ha nem hagyják abba az ilyen könyvek kiadását?
Polcz Alaine megdönti az 1944 és 1945 közötti felszabadításkor a Vöröshadsereg által elkövetett háborús nemi erőszak tabutémáját. A pontos számokat nem ismerjük, a nemi erőszak áldozatai gyakran hallgatnak, ráadásul a magyar nők 1991-ig nem is beszélhettek róla. Addig, amíg az utolsó szovjet tank el nem hagyta az ország területét. Az első kiadás még ugyanabban az évben megjelent, ma már a tizenharmadik kiadásnál tartunk. Vannak kutatások, amelyek a Vöröshadsereg által elkövetett szexuális erőszak női áldozatainak számát kétszázezer és nyolcszázezer közé teszik.
Polcz Alaine Asszony a fronton című művében 1944 és 1945 közötti élettörténetét meséli el, húszéves fiatal erdélyi magyar lánykorában, amikor a második bécsi döntést követően Erdélyt pár évre visszacsatolták Magyarországhoz. Férjhet ment, szerelmes volt a férjébe, de az rszul bánt vele. Hogy férjét megvédje az Erdélybe visszatérő román csapatok esetleges erőszakától és magyar férfiakon elkövetett bosszújától, Magyarországra menekülnek. Hamarosan a hullámzó frontvonal csapdájában kerülnek. Férjétől elszakad, egy pincében találja magát, nélkülözik, megkínozzák és a Vöröshadsereg katonái csoportosan megerőszakolják.
Véleményem szerint időt és energiát befektetve kommentárt írni és reprezentánst küldeni nem volt okos lépés a Konzulátus részéről, mi több, ellenkező hatást váltott ki, jobb lett volna, ha az olasz sajtó példáját követik és nem foglalkoznak ezzel a fontos könyvvel.
Az olasz lapok megelőző öncenzúrája csodálatosan működött: az Asszony a fronton az első olyan Anfora regény, aminek - Monica Perosino gyönyörű Tuttolibriben megjelent kritikáját leszámítva - hosszú időn keresztül nem volt semmilyen sajtófogadtatása. Még ha tetszett is a könyv, furcsa módon mindig találtak kifogást, hogy miért nem lehet cikket közölni róla. Volt szerencsém olyan helyekhez is, ahol anélkül, hogy olvasták volna a könyvet, azt mondták, hogy ott nem lehet bemutatni, mert sok orosz látogatójuk van, és "nem szabad megbántani az orosz közösséget, amire az utóbbi időben már úgyis rájár a rúd." Szóval maga a téma volt ijesztő. Egy olyan személy garanciájára volt szükségük, akiben megbíztak, hogy a könyv egyetlen nemzetet sem tüntet fel rossz színben.
Ez a hozzáállás a magyar nőkhöz először meglepett, majd elkeserített, most pedig megbántott. Az elmúlt hónapokban nem tapasztaltam a feminista egyesületek és blogok szolidaritását: biztos vagy az erőszaktevők harcoltak túl vörös zászló alatt ahhoz, hogy bátran felháborodhassanak, vagy a megerőszakolt nőket nem tartják elég európainak ahhoz, hogy közösséget érezzenek velük.
Amúgy, lehet hogy tényleg nagyon rossz vége lesz, de valószínűleg nem nekünk, európaiaknak. A túlzott önbecsülés mindig káros. Szabó Magda Pillanat című regényében (női szemszögből újraírt Aeneis) Aeneas-Creusa ezt mondja Latinus királynak hogy, amikor egy kisebbrendűségi érzéstől vezérelt nép olyan nagy önérzetet talál ki önmagának, hogy elhallgattat mindenkit, aki kifogásolja a túlzott önérzetet, abba „a lakosság előbb-utóbb belerokkan”.
Comments